Határtalanul pályázatok

2019/2020 tanév Határtalanul pályázatok

HATÁRTALANUL 2019

 

 

Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek HAT-19-01-0086

 

Iskolánk immár negyedik alkalommal adott be pályázatot a Határtalanul! programra, így a hetedikesek diákjaink eltölthettek 5 csodálatos napot Erdélyben. A pályázat címe: Erdélyország fejedelmének nyomában. A kirándulás során a gyerekek előadták az adott helyszínhez, az irodalom tantárgyhoz tartozó legendát vagy népmesét, illetve a Rákóczi emlékévhez kapcsolódó erdélyi kötődést, melyekből előre felkészültek.

Jánoshalmáról indulva, a határátlépés után Déva várát kerestük fel, amit a kurucok 1704-ben elfoglaltak, felidéztük a várépítés legendáját. Gyulafehérváron – ahol fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet 1704-ben - az érseki palotát, és a székesegyházat látogattuk meg, majd rövid sétát tettünk a történelmi erődítményben. Útban a szállás felé megálltunk Segesváron, ahol a csata helyszínét, majd az óvárost tekintettük meg, és Petőfi szabadságharcban betöltött szerepéről hallgattunk meg előadást. Szalagot kötöttünk a Petőfi emlékhelyen, ahol a feltételezések szerint meghalt. Gyergyóújfaluba érve este megismerkedtünk a szállásadókkal, és belekóstolhattunk a helyi ízvilágba.

Második nap idegenvezető segítségével felkerestük a Súgó barlangot (csöpögő arany legendája), a Békás szorost, és a Gyilkos tavat (a tó legendája). Este találkoztunk a helyi – Elekes Vencel Általános Iskola – diákokkal, akik az igazgató úr segítségével bemutatták az iskolát, ezután ajándékcsomagot adtunk át a gyerekeknek, majd közösen táncházban vettünk részt, ahol a helyi néptánccsoport tartott bemutatót, és próbálta megtanítani a néha nem könnyű lépéseket.

Harmadik nap Korondon kezdtünk (likas kő legendája), ahol először a székely kapu készítéséről, és a rajta található motívumokról kaptunk tájékoztatást, majd előadást hallgattunk meg, a taplógomba feldolgozásáról, és a belőle előállítható termékekről, illetve a korongozás tudományát ismertük meg, és alkalmaztuk a gyakorlatban.  Mindenki készített kisebb – nagyobb művet, amit hazahoztunk. Farkaslakán megemlékeztünk a Trianoni emlékműnél, és Tamási Áron sírjánál. Szelykefürdőn megcsodáltuk a székely kapukat, majd Orbán Balázs síremlékére szalagot kötve felidéztük munkásságát. Székelyudvarhelyen (a székely asszony és az ördög népmese) rövid sétát tettünk a főtéren, megtekintettük a hősi emlékművet, és az Emlékezet Parkját, ahol szalagot kötöttünk II. Rákóczi mellszobrára. A szállásra visszaindulva megálltunk a Zetelaki gátnál, amin átsétáltunk, és megnéztük a Libán hegy külszíni andezit bányájának monumentális méreteit. Este ellátogattunk a gyergyóújfalui búcsúba, ahol a helyi gyerekek bemutatták az ottani szokásokat. A hosszú nap végén Matyi atya mutatott be szentmisét a falu templomában, melynek végén a helyi plébános (pap bácsi) emlékkártyát adott át a jánoshalmi diákoknak.

Negyedik nap reggel buszra szálltunk és a Szent Anna tavat kerestük fel. Idegenvezető segítségével, rövid túra keretében, megismerkedtünk a tó közelében levő mohos tőzegláp állat és növényvilágával, majd lementünk a tóhoz. Itt a Szent Anna kápolnához sétáltunk, meghallgattuk a történetét, és a tó legendáját. Visszaindulva nagy szerencsénkre láthattuk a tó közelében élő egyik medvecsaládot (anya és három bocs), természetesen a helyi felügyelők biztosítása mellett. Gyergyó felé megálltunk Csíkszeredán, itt a Makovecz templomban imádkoztunk, majd felmentünk Csíksomlyóra, ahol megtekintettük a kegytemplomot. Sokan egy ima – hálaadás – kérés után megsimogatták a Szűzanya lábát. Ezután a kálvária felől megmásztuk a Kissomlyó hegyet és felértünk a nyeregbe. A hármashalom oltárnál pihentük, és gyönyörködtünk a csodálatos látványban, majd lefelé megnéztük a Barátok Feredőjét és az Életvíz forrást.

Utolsó nap korán keltünk, szállásadóktól elbúcsúztunk, és elindultunk hazafelé. Megálltunk Marosvásárhelyen ahol fejedelemmé avatták II. Rákóczi Ferencet 1707-ben a református templomban, amit felkerestünk a várban. Utolsó állomásunk Torda (a hasadék legendája), ahonnan követek indultak 1704-ben Magyarországra, hogy fejedelemnek kérjék fel Rákóczit. Megtekintettük a tordai sóbányát, és az esti órákban Jánoshalmára érkeztünk.

  

 

 

Közösségi média

© 2019 Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános IskolaKészítette: Matricadiszkont

Keresés