Joomla!

NEA 2019

Feladatának tekinti az iskolában és az óvodában folytatott tehetséggondozás támogatását, különös tekintettel a szociálisan hátrányos gyermekek esetében. A tanulmányi, sport és egyéb versenyeken való részvétel anyagi támogatása. Kiemelkedő eredményt elért tanulóink versenyeztetésének segítése

2019-es év az alapítvány számára sikeres évnek mondható volt. Átfogta az évünk egy pályázati munka. 2019 tavaszán a Nemzeti Együttműködési Alap által kiírt pályázaton pozitív elbírálást kaptunk melynek következtében bővülhetett iskolánk udvara. Vásárolni tudtunk 6 db kültéri fittnessgépet, melyeket a nagyobb gyerekek is bátran használhatnak és egy-egy szabad szünet alkalmával 12-13 főt tud megmozgatni egyszerre. Ugyanezen pályázat keretein belül a 2019-20-as tanévre el tudtunk indítani egy tűzzománc műhelyt is. A munkához szükséges eszközöket, alapanyagokat és a kemencét is ennek a beruházásnak köszönhetjük.

A pályázat sikerességének nem volt feltétele az önerő megléte. A beruházás során azonban felmerültek olyan költségek, melyeket a pályázatban nem tudtunk elszámolni, mint például szállítás és telepítés, üzembe helyezés. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert ezen váratlan kiadásokat tudjuk fedezni támogatásokból vagy a felajánlott adó 1 %-ból.

NEA ME BGA

Közösségi média

© 2023 Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola Készítette: Matricadiszkont

Keresés