Határtalanul pályázatok

2022/2023 tanév Határtalanul pályázat

Previous Next

Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

HAT-KP-1-2022-1-000055

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

Hetedikes diákjaink 5 napot töltöttek Erdélyben a Határtalanul! program keretében. A pályázat címe: Székelyföld felfedezése. A kirándulás során a gyerekek előadták az adott helyszínre vonatkozó ismeretanyagot, illetve a Rákóczihoz kapcsolódó erdélyi kötődést, melyekből előre felkészültek.

Jánoshalmáról indulva, a határátlépés után Déva várát kerestük fel, amit a kurucok 1704-ben elfoglaltak, felidéztük a várépítés legendáját, de a várat nem tudtuk megtekinteni, felújítás miatt. Vajdahunyad várához kapcsolódóan, a kút legendáját ismertük meg, amit a helyszínen meg is tekintettünk a várral egyetemben. Innen Gyulafehérvárra utaztunk – ahol fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet 1704-ben -, itt az érseki palotát, és a székesegyházat látogattuk meg, ahol a Hunyadiak sírjára szalagot kötöttünk, imádkoztunk, majd rövid sétát tettünk a történelmi erődítményben. Útban a szállás felé megálltunk Segesváron, ahol Petőfi szabadságharcban betöltött szerepéről hallgattunk meg előadást. Felmentünk az Óvárosba, utána szalagot kötöttünk a Petőfi emlékhelyen, ahol a feltételezések szerint meghalt. Gyergyóújfaluba érve este megismerkedtünk a szállásadókkal, és belekóstolhattunk a helyi ízvilágba.

Második nap Korondon kezdtünk, ahol először előadást hallgattunk meg a székely kapu készítéséről, és a rajta található motívumokról, majd a taplógomba feldolgozásáról, és a belőle előállítható termékekről kaptunk tájékoztatást, illetve a korongozás tudományát ismertük meg, és alkalmaztuk a gyakorlatban.  Mindenki készített kisebb – nagyobb művet, amit hazahoztunk. Farkaslakán megemlékeztünk a Trianoni emlékműnél, és Tamási Áron sírjánál. Szelykefürdőn a Mini Erdély Parkot fedeztük fel, ahol megcsodálhattuk Erdélyország nevezetességeinek kicsinyített makettjeit, kisvonattal, illetve sétálva. Ezután Orbán Balázs síremlékére szalagot kötve felidéztük munkásságát, majd átmentünk a 16 székely kapun a völgybe. Székelyudvarhelyen rövid sétát tettünk a főtéren, megtekintettük a hősi emlékművet, és az Emlékezet Parkját, ahol szalagot kötöttünk II. Rákóczi mellszobrára, majd a helyi cukrászdában egy kis édességgel jutalmaztuk magunkat a hosszú nap után. A szállásra visszaindulva megálltunk a Zetelaki gátnál, amin átsétáltunk, és megnéztük a Libán hegy külszíni andezit bányájának monumentális méreteit.

Harmadik nap reggel felkerestük a helyi diákokat az Elekes Vencel Általános Iskolában, ahol az igazgató úr bemutatta az intézményt. Ezután közös focimeccsen mérték össze tudásukat az újfalusi és jánoshalmi gyerekek. A találkozó után ajándékcsomagot adtunk át a tanulóknak, és az igazgató úrnak. Újra buszra szálltunk és idegenvezető segítségével felkerestük a Súgó barlangot, a Békás szorost, és a Gyilkos tavat. Robi, a vezetőnk sok érdekes történetet mesélt a látványos nevezetességekről. Este a helyi plébános Géza atya (pap bácsi) szentmisét tartott a település templomában, melynek végén elbeszélgetett a gyerekekkel és emlékkártyát adott át nekik.

Negyedik nap reggel indulva a Szent Anna tavat kerestük fel. A helyi idegenvezető megismertetett minket a tó közelében levő mohos tőzegláp állat és növényvilágával, majd lementünk a tóhoz. Itt a Szent Anna kápolnához sétáltunk, meghallgattuk a történetét és a tó legendáját, és bár reménykedtünk, de medvével nem találkoztunk. Gyergyó felé megálltunk Csíkszeredán, itt a Makovecz templom lenyűgöző kialakításán csodálkoztunk, majd felmentünk Csíksomlyóra, ahol megtekintettük a kegytemplomot. Sokan egy ima – hálaadás – kérés után megsimogatták a Szűzanya lábát. Ezután a kálvária felől megmásztuk a Kissomlyó hegyet és felértünk a nyeregbe. A hármashalom oltárnál pihentük, elmélkedtünk, és gyönyörködtünk a csodálatos látványban, majd lefelé megnéztük a Szent Koronát, alatta a Nagy Magyarországot, a Barátok Feredőjét és az Életvíz forrást. Napunk végén Madéfalván felkerestük a székely veszedelem emlék helyét, ahol szalagot kötve megismertük a történetét.

Utolsó nap korán keltünk, szállásadóinktól elbúcsúztunk, és elindultunk hazafelé. Megálltunk Marosvásárhelyen, ahol fejedelemmé avatták II. Rákóczi Ferencet 1707-ben a református templomban, amit felkerestünk a várban. Következő állomásunk Torda, ahonnan követek indultak 1704-ben Magyarországra, hogy fejedelemnek kérjék fel Rákóczit. Felidéztük a hasadék legendáját, és megtekintettük a sóbányát. Hosszú utazásunk erdélyi része Kolozsváron ért véget, ahol felkerestük Mátyás király szülőházát, és hatalmas lovasszobrát a Szent Mihály templom előtt. Sok élménnyel telve, az esti órákban Jánoshalmára érkeztünk.

Közösségi média

© 2023 Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola Készítette: Matricadiszkont

Keresés